Kochi - "Isten saját országa", lagúnák, fűszerek, Ayurveda

Tartottunk az utazástól, mert a nyugati parton még javában tartott a monszun időszak augusztusban, mégis bevállaltuk. Jó döntést hoztunk. Az Égiek eddig végig mellettünk álltak, a híres esős évszak dacára eddig sehol sem áztunk el.

Minden bizonnyal ez volt az utolsó indiai buszozásunk, ami azért marad emlékezetes, mert az 550 km-t visszafelé 15 óra alatt sikerült megtenni.

Kerala, avagy ahogy a helyiek nevezik "Isten saját országa", egy indiai állam, ahol a világ összes fűszere megtalálható és amit az ősi Ayurveda hazájaként tartanak számon. Legjelentősebb városa Kochi (Cochin) jelenlegi formájában több kis falu összeolvadásával jött létre. Az európai befolyás a mai napig erősen él itt, a portugálok középkori épületeiből, templomaiból, erődeiből sok fennmaradt. Szintén nagyon érdekes a parton látható számos halászháló, mely a kínai kereskedők egykori jelenlétére utal. A legtöbb turista a szigetek partjainál tett csónakos kirándulások és az ayurvedikus kezelések miatt látogat ide.

Nem mondom, én is szívesen keresgélném a lelki békém, miközben naponta többször masszíroznak mindenféle gyógynövényes kenceficékkel, még jógázni is beállnék – bár ezzel a mozgásformával többszöri próbálkozásra sem sikerült megbarátkozni –, és azért azok a kaják is biztos csak közelebb hozzák a megnyugvást…

Nade mivel az én békém nem veszett el, maradtunk a városnézésnél.

Komppal áthajóztunk Fort Kochinra (itt kiemelném a kompjegy árát: 4 Rs/fő/út = 17 Ft), majd nem engedve a folyamatosan minket ostromló riksások hadának, már csak azért is gyalog indultunk el, hogy bejárjuk a szigetet. Ilyen mértékű riksa-ostrommal még nem találkoztunk, a végén már olyan is volt, aki 50 rúpiáért (210 Ft) egész nap akart furikázni minket.

Este Kerala állam tradicionális táncelőadásán vettünk részt. A kathakali stilizált pantomim, a dráma, tánc és zene összessége. A táncosok mimikájából és kézjelzéseiből rajzolódott ki a sztori, a zenét a háttérben álló zenészek adták, a sminkből pedig egyértelműn lehet következtetni a szereplőkre.

Vasárnap a holtágakban csónakáztunk, régen volt ilyen nyugalom körülöttünk. Ismét nagyon sok szépet láttunk, India ezúttal is új arcát mutatta.

Trichy – Bazi nagy indiai lagzi

Nagyon vártuk ezt a napot, István kollégája megnősült és mi is hivatalosak voltunk a lagziba.

Városnézés előzte meg a nagy eseményt, Trichy-ben a legjelentősebb látványosság egy hindu sziklatemplom, ami egy domb tetejére épült és csodás kilátás nyílik innen a városra.

Itt ettük eddigi legolcsóbb (és szerintem egyik legjobb) banánlevélen tálalt vacsoránkat. 70 rúpiát fizettünk érte (300 Ft, kettőnknek).

A „lagzi”: még előző este kaptunk egy üzenetet, hogy a meghirdetett 11 óra helyett a fotózkodás 10-11 óra közt lesz, így már 10:15-kor a helyszínenre értünk. Mondani sem kell, rajtunk kívül senki sem volt ott… Az ifjú pár is csak 11 körül érkezett, külön-külön. Először a menyasszony jött a kíséretével, csak nők társaságában. A ceremónia egy kifejezetten ezt a célt szolgáló rendezvényteremben került megtartásra, ahova - ha gyalog kellett volna eljutni - biztos nem értünk volna oda, sem kiépített út, sem táblák, egy lepusztult épület mögött eldugottan áll ez a hely, ráadásul előző este eshetett, így akkora tócsákat kerülgetett a sofőrünk, amibe gyalogosan térdig belesüllyedtünk volna.

A rendezvénytermet kettéosztották egy kordonnal, a hátsó részen a nők gyülekeztek, elől a férfiak. Mindkét oldalon pódiumot emeltek, ide ültették ki a jegyeseket. A szertartás annyiból állt, hogy a muszlim vallású vőlegény a férfiak társaságában elskandált egy szöveget, majd átvonult a menyasszonyhoz, megtette a szükséges köröket (nyakába akasztott egy láncot, megetették egymást rizzsel, a menyasszony virágfüzért rakott a férfi nyakába, majd átvonultak a fő pódiumhoz és kezdetét vette a 3 órás fotózkodás. Külön-külön minden vendéggel, kis csoportban, nagy csoportban, barátokkal, kollégákkal, gyerekekkel, gyerek nélkül, stb. 

Mondanom sem kell, hogy mi ismét nagy feltűnést keltettünk. Ez addig fajult, hogy nem csak kb. 600 kép készült rólunk/velünk, hanem már hangfelvételeket is csináltak arról, amit mondtunk. A nők a kezembe nyomták a gyerekeiket, a férfiak Istvánnal akartak közösen pózolni. Kicsit kellemetlenül is éreztem magam, hisz volt olyan pillanat, amikor az ifjú pár egyedül állt a színpadon, mi meg a vendégsereggel pózoltunk.

Eztán követezett az ebéd, ahol banánlevélen tálalt biryani (rizses hús) volt a menü, természetesen kézzel, evőeszköz a kanyarban sem…

1 óra körül úgy döntöttünk, hogy elmenekülünk a további fotók elől és buszra pattantunk, hogy megnézzük a 60 km-rel arrébb lévő Világörökség részeként számon tartott tanjavoori templomot.

Az ifjú házasokról még annyit, hogy a házasság természetesen szervezett volt, májusban ismerkedtek meg, a nyár folyamán 3-4 alkalommal találkoztak, de mivel elsőre szimpatikusak voltak egymásnak (és a családnak is), gyorsan nyélbe ütötték a lagzit (pontos összeget nem tudunk, hogy mennyit fizetett a férj ifjú felesége gyönyörű szemeiért, de nem volt olcsó…)