Nagyon vártuk ezt a napot, István kollégája megnősült és mi is hivatalosak
voltunk a lagziba.
Városnézés előzte meg a nagy eseményt, Trichy-ben a legjelentősebb
látványosság egy hindu sziklatemplom, ami egy domb tetejére épült és csodás
kilátás nyílik innen a városra.
Itt ettük eddigi legolcsóbb (és szerintem egyik legjobb) banánlevélen
tálalt vacsoránkat. 70 rúpiát fizettünk érte (300 Ft, kettőnknek).
A „lagzi”: még előző este kaptunk egy üzenetet, hogy a meghirdetett 11 óra helyett a fotózkodás 10-11 óra közt lesz, így már 10:15-kor a helyszínenre értünk. Mondani sem kell, rajtunk kívül senki sem volt ott… Az ifjú pár is csak 11 körül érkezett, külön-külön. Először a menyasszony jött a kíséretével, csak nők társaságában. A ceremónia egy kifejezetten ezt a célt szolgáló rendezvényteremben került megtartásra, ahova - ha gyalog kellett volna eljutni - biztos nem értünk volna oda, sem kiépített út, sem táblák, egy lepusztult épület mögött eldugottan áll ez a hely, ráadásul előző este eshetett, így akkora tócsákat kerülgetett a sofőrünk, amibe gyalogosan térdig belesüllyedtünk volna.
A rendezvénytermet kettéosztották egy kordonnal, a hátsó részen a nők gyülekeztek, elől a férfiak. Mindkét oldalon pódiumot emeltek, ide ültették ki a jegyeseket. A szertartás annyiból állt, hogy a muszlim vallású vőlegény a férfiak társaságában elskandált egy szöveget, majd átvonult a menyasszonyhoz, megtette a szükséges köröket (nyakába akasztott egy láncot, megetették egymást rizzsel, a menyasszony virágfüzért rakott a férfi nyakába, majd átvonultak a fő pódiumhoz és kezdetét vette a 3 órás fotózkodás. Külön-külön minden vendéggel, kis csoportban, nagy csoportban, barátokkal, kollégákkal, gyerekekkel, gyerek nélkül, stb.
Mondanom sem kell, hogy mi ismét nagy feltűnést keltettünk. Ez addig fajult, hogy nem csak kb. 600 kép készült rólunk/velünk, hanem már hangfelvételeket is csináltak arról, amit mondtunk. A nők a kezembe nyomták a gyerekeiket, a férfiak Istvánnal akartak közösen pózolni. Kicsit kellemetlenül is éreztem magam, hisz volt olyan pillanat, amikor az ifjú pár egyedül állt a színpadon, mi meg a vendégsereggel pózoltunk.
Eztán követezett az ebéd, ahol banánlevélen tálalt biryani (rizses hús) volt a menü,
természetesen kézzel, evőeszköz a kanyarban sem…
1 óra körül úgy döntöttünk, hogy elmenekülünk a további fotók elől és buszra pattantunk, hogy megnézzük a 60 km-rel arrébb lévő Világörökség részeként számon tartott tanjavoori templomot.
Az ifjú házasokról még annyit, hogy a házasság természetesen szervezett volt,
májusban ismerkedtek meg, a nyár folyamán 3-4 alkalommal találkoztak, de mivel
elsőre szimpatikusak voltak egymásnak (és a családnak is), gyorsan nyélbe
ütötték a lagzit (pontos összeget nem tudunk, hogy mennyit fizetett a férj ifjú
felesége gyönyörű szemeiért, de nem volt olcsó…)
