Home Sweet Home és egy kis dohai kényszerpihenő

Vannak dolgok, amiket az ember nem hagyhat ki az élete során, ilyen az egyetlen unokatestvére esküvője. Augusztus elején titokban hazalátogattam, érkezésemről csak az ifjú párnak és a húgomnak szóltam. Volt nagy meglepetés és örömködés, sírás-rívás, majd egy nagy bulizás.

Jó volt magamba szívni az otthon illatát, Budapestet soha nem láttam még ilyen tisztának, az embereket ilyen előzékenynek, kifinomultnak és jól öltözöttnek. Budapest ezentúl soha nem lesz számomra “Büdipest”!!!

A visszaút meglehetősen kalandosra sikeredett. Annyiszor bebizonyosodott már, hogy bejönnek a megérzéseim, és ismét… Elég sok repülőúton túl vagyok, hamarosan jön a századik és eddig soha nem jutott eszembe megkérdezni a reptéren, hogy mi történik, ha késik a gép és kevés időm van átszállni. Most megtettem, nem is tudom miért, hisz jó időjárási viszonyok voltak, Dohából a gép, ami fordult vissza még korábban is érkezett a tervezettnél, a beszállítás is időben történt. Aztán… nem indultunk el. Eltelt egy fél óra és még mindig a repülőben ültem Budapesten. És... lekéstem a csatlakozást. Az összes járat, ami Bangalore-ba tartott Dohából tele volt. Kedvesen mosolyogva közölte velem a katari reptéren a srác: 24 óra múlva van a következő lehetőségem gépre ülni. Gyorsan hozzátette, ne aggódjak, a légitársaság állja a szállásomat, vízumot, transzfert, 3 étkezést, nekem csak élveznem kell a vendégszeretetüket. Normál esetben majd’ kiugrottam volna a bőrömből egy ilyen kényszerpihenő miatt, csak most a szemem előtt lebegett a 32 kiló kaja a bőröndömben és a hétvégére lefoglalt indiai kirándulásunk. A kaja nagyrésze – isteni csoda folytán – túlélte, a kirándulást viszont buszjegyestől, szállásostól buktuk.

Ha már így alakult, péntek reggel sétára indultam Dohában. Az első dolog, amit megállapítottam, hogy soha nem jártam még ilyen párás helyen. A fényképezőm fel is adta, amint bekapcsoltam, úgy bepárásodott, hogy csak foltok látsznak a képeken. Két órát bírtam, nagyon meleg volt, ömlött rólam a víz, nem kaptam levegőt és a vizem is elfogyott, éreztem, hogy ezt nem kéne tovább erőltetni.

Ehhez hozzájárult az is, hogy az utcán rajtam kívül csak néhány ember kószált, egyikük végig jött utánam (normál esetben nem szoktam paranoiás lenni, de itt végigfutott az agyamon, hogy miért is hagytam otthon az ajándékba kapott gázsprémet). Miután lelassított mellettem egy szép nagy terepjáró, idejét éreztem, hogy futva meneküljek vissza a szállodába és napozgassak a medence partján a nap hátralévő részében.

Sivatag, amerre a szem ellát...

Összességében szerintem mindent láttam, amit lehetett Dohában, ez a néhány óra tökéletesen elég volt arra, hogy csitítsa az arab világ irányába eddig fennálló kíváncsiságomat. Szép volt, jó volt, de nem ide fogom tervezni a következő kiruccanást…  

Bengáli-öböl, pálmafák, napsütés, tengerpart - Pondicherry

Péntek éjjel ismét buszra szálltunk, hogy a hétvégét édes semmittevéssel, az Indiai-óceánban fürdéssel, a Bengáli-öböl partján napozással Pondicherry-ben töltsük. 

Az utak minőségéről mindent elmond, hogy a 305 km-es utat oda és vissza is 7 óra 15 perc alatt tettük meg (földúton)... A hullámvasút ehhez képest semmi.

Jók lennének ezek az éjszakai utazások, mert mivel péntek 22 óra és éjfél közt indulnak a távolsági buszok, lehetne aludni (vissza ugyanez: vasárnap éjjel indul és hétfő hajnalban érkezik), viszonylag kényelmesek is, nagy lábterűek vagy hálófülkések, csak mindig akad valami, ami izgalmassá teszi az utat. 

Most például olyan rettenetesen rázkódott a busz, hogy én végig azt figyeltem, melyik csomag mikor fog a fejünkre esni és mikor borulunk fel. Elképzeltem, hogy hogyan törjük ki az ablakot, gondolatban összeszedtem az összes cuccunkat és már elterveztem, hogy hogyan mászunk ki a buszból. (Előzőleg végig azon morfondíroztam, hogy vajon mi a rosszabb, ha a hátamon fekszek és a tetvek a hajamat támadják, vagy ha az arcom érintkezik a busz szövetével). 

Szóval nem túl kipihenten, de megérkeztünk. Az első meglepetés akkor ért, amikor tuktukot vadásztunk, hogy elvigyen a szállásra és kiderült, hogy a "méter" (taxióra) ki van szerelve az összesből. Így tehát szabad a rablás Pondicherry-ben. Az alkudozás 200 rúpiáról (880 Ft) indult a jó indulattal is 1,2 km-es útra, végül 50-ért vitt el. (A km díj általában így néz ki: 2 km-ig 25 rúpia/110 Ft, majd ezt követően 13 rúpia/km).

Ezen a szállásunkon találkoztunk az eddigi a legbarátságosabb házigazdánkkal, egy eredetileg IT szakemberrel, aki a családi business érdekében otthagyta a munkáját és feleségével (egyetemi matematika tanár) az örökölt "hotelt" igazgatja. Helyben készült tipikus indiai reggelivel fogadtak és rengeteg hasznos információval láttak el. 

Dizájn a szobában:

Robogót béreltünk tőlük és a "csodálatosan meseszépnek" beharangozott Paradise Beach nevű tengerpartra indultunk. 

Mivel ez a hely viszonylag körülményesen, csak hajóval érhető el, így tényleg nem annyira szemetes, mint minden más és a közönség is válogatottabb. Egyedüli fehér emberekként ismét elég nagy feltűnést keltettünk, főleg, hogy még le is vetkőztünk fürdőruhára. A víz csodás volt, meleg, hatalmas hullámokkal. 

Kikötő:

Úton:

És a part: 

Pondicherry városát 1673-ban alapította a Francia Kelet-indiai Társaság. A franciák 1816 és 1954 közt állandó felügyeletet gyakoroltak a város felett. A francia fennhatóság a mai napig nagyon látványos, európai építkezési stílus nyomai fedezhetők fel, az utcanevek franciák, van Notre Dame-uk, sőt, még francia ételek is szerepelnek az éttermek menüjén (az más kérdés, hogy a francia hagymalevesbe is a tipikus indiai fűszereket teszik, a steak inkább nevezhető sült húsnak, a creme caramel pedig vanília fagyis pudingnak. Talán a megfogalmazás úgy helyesebb: francia ételek indiai módra). 

Azután útba ejtettünk egy fodrászt is:

Vasárnap belecsöppentünk a piac forgatagába, majd miután rengeteg hasznos portékát vásároltunk (fülbevalók, szandál), megpihentünk az egyetlen parti kávézóban. 

Míg mi ezután a város északi részén található Serenity Beach-en pihentük ki a hetet...

a helyiek a tengerpart helyett más helyszínt választottak: